Vendégkönyv

Dátum 2014.02.21

Feladó Bálint

Tárgy Re:Festés

Szia! Hogy hány réteggel? Huhhh, nem tudom. Nagyon sok festéket ráfújtam, és persze rétegesen. A mennyiség ott van a leírásban, szerintem horror. Ha összeadjuk, hogy hány ml festék és lakk ment rá összesen, akkor kijön, hogy kb. egy nagy vödörnyi festék van rajta. A festékspray használattal kapcsolatban adnék egy vagy két tanácsot, ha megengeded. Nem okoskodás, hanem segítségképpen. Az első dolog az, hogy a szórógitt csiszolásánál nem szabad lustának lenni. Én egy kicsit az voltam, és nem csiszoltam el polírsimára, és az igazat megvallva meg is látszik a festésen. Ha most újracsinálhatnám, akkor még 800-as papírral is gondosan végigcsiszolnám a gittréteget. Én ezt nem tettem meg, kicsit lusta voltam ahhoz a plusz pár óra kézi csiszoláshoz. Ha jól emlékszem, 400-as volt a legfinomabb papír, amivel csiszolgattam, és talán még azzal sem teljesen alaposan, mert azzal áltattam magam, hogy majd a festékréteg meg a lakk ellensúlyozza azt, hogy nem tükörsima a gittelt felület. Hát nem ellensúlyozta. Az eredmény az lett, hogy literszámra kellett fújnom rá a festéket, és az elején annyira itta és nem fedte be, hogy már azon gondolkoztam, hogy félbehagyom úgy felhősen, összerakom a motort, és annyi. De aztán csak megvettem még azt a mennyiségű festéket, ami már elég volt ahhoz, hogy kiadja az eredeti színét. Aztán még egy pár lakkréteg is ment rá, hát van rajta anyag, annyi szent. Ebből az összegből, amit én a festésére költöttem, már simán lefesti egy profi fényező is. És akkor még azt hozzátenném, hogy ha spray-t használsz, semmi szín alatt nem lesz olyan minőségű, mint egy profi fényezés. Sokkal kényesebb lesz a festés. Amikor a csavarokat meghúzod a motoron, már az első meghúzásnál pattogzik is le a festék közvetlen a csavarok tövében. Ha szerelésnél ráejtesz véletlenül egy kulcsot vagy valami nagyobb csavart/anyát, egyből ott a nyoma. Szóval ha őszinte akarok lenni, tényleg nem az igazi. Óvatosan kell vele bánni nagyon. Apám egyenesen azt mondta, hogy talán inkább vigyázzak, nehogy megázzak a motorral, mert lemossa az első eső a festéket róla. Persze ez egy erős túlzás, vagy inkább poén szintű megjegyzés volt, de ami igaz, az igaz.

Vissza